Kié a közterület?

Már több településen is képeztem úgy kutyákat, hogy az utcai sétáltatást, engedelmességet gyakoroltuk, így elkerülhetetlen az a jelenség, hogy a legtöbb családi házban, az ott élő kutyák bennünket megugattak. Számomra ez nem baj, sőt, kimondottan jó, hiszen egy újabb lehetőség arra, hogy ezeket az elterelő hangokat is figyelmen kívül hagyassuk a tréningelt kutyákkal.

Ami viszont már nem vicces az, hogy többször is kiszóltak a kerítésük mögül, hogy mit képzelek én, minek ott kutyázok, miért nem megyek ide, vagy amoda. Mivel én egy úriember vagyok, így halkan bocsánatot kérek minden ilyen esetben és elkullogok. Ja nem… felmegy bennem az adrenalin és 120 decibellel tolom a fejébe, hogy hová menjen ő és ha jót akar, akkor azzal foglalkozzon, ami a gatyájában van és vele egyidős. A legutóbbinál ki is vártam, hátha kijött volna  nagydarab elmehátrányos, de ehelyett csendben visszakullogott. Utólag már nem is bánom, mert abban az idegállapotban nem előnyös fizikailag közel jönnie hozzám. 

Ezek után a kérdésem: kié az utca? Van-e valami törvény, ami tiltja a közterületen történő kutyakiképzést? Milyen jogon szól be bárki is annak, aki elhalad a kerítése előtt egy kiképzés alatt álló kutyával, miközben az ő kutyája tombol a kerítésen belül?

A hozzászólás lehetőségét megnyitottam ennél a bejegyzésnél, bátran írjátok le a véleményeiteket. 

Rex

A mai napon került hozzám kiképzésre, nagyon komoly az elvárás, így ennek megfelelően intenzív kiképzést kap Rex tőlem. Most még ismerkedünk, kicsit fegyelmeződünk és hamarosan elkezdjük a valódi munkát. Gyanítom, hogy jó az ivókája, mert napi 8 liter víz eltűnik a vödörből. Jó, tudom, hogy mennyi a  szükséglete egy 43 kilós kutyának, így bejátszik a pancsolás is 🙂 Kivételesen meghagytam a hozzászólás lehetőségét is, írjatok bátran, ha van kérdésetek. 

Egy hét múlva itt tartunk:

Gyártókat keresünk!

Kutyákkal kapcsolatos dolgokat gyártasz és szeretnél egy biztonságos helyet, ahol forgalmazzák a termékedet? Élelmiszernek minősülő termékek kivételével, bármilyen általad gyártott, készített ajándék, vagy használati tárggyal jelentkezhetsz a webshopunkba. Egy kikötés van, hogy CSAK ÉS KIZÁRÓLAG MINŐSÉGI TERMÉKKEL jelentkezhetsz! Mitől lesz minőségi egy adott termék?

  • Rendeltetésszerű használata során, mérgező anyag nem kerülhet sem állat, sem ember szervezetébe.
  • Elkészítése a terméknek olyan alapanyagokból és módszerrel-módszerekkel történik, ami által a rendeltetésszerű használat során, a tartóssága a terméknek az ésszerűen elvárt ideig képes kitartani.
  • Rendeltetésszerű használat esetén, a termék, a funkcióját maradéktalanul képes ellátni ( például: bőr nyakörv, nem csatolódik ki olyankor, ha annak bekapcsolva kell maradnia, hűtőmágnesnél a mágnes a terméken marad akkor is, ha azt le-fel helyezik a hűtőre, stb. )

Amennyiben ezeknek az egyszerű feltételeknek megfelel a terméked, vagy termékeid, vedd fel velünk a kapcsolatot e-mailban itt: info@kutyafule.hu , vagy telefonon: +36-20-278-0562.

Mikre ügyelj nyáron!

Első körben arra, hogy melegben SOHA NE HAGYJ GÉPJÁRMŰBEN egyedül állatot úgy, hogy az ablakok nincsenek teljesen lehúzva, így biztosítva azt, hogy a gépjármű belseje ne hevüljön fel!

Ne köss ki állatot úgy, hogy az nincsen árnyékban, még akkor sem, ha úgy érzed, csak pár percre hagyod magára!

Rendszeresen cseréld minden nap a vizét, pláne akkor, ha napon oldható meg a víz kihelyezése!

A ételes és itatós edényeit, még a megszokottól is alaposabban tisztítsd meg, melegben a kórokozók, algák, sokkal hamarabb elszaporodnak, mint a hűvösebb időben.

Már késő tavasztól elkezdődik a bolha, kullancs, szívférget terjesztő szúnyogok inváziója, készülj fel az ellenük való védekezésre! Olvass utána, kérj segítséget szakemberektől! Nem mindig a drága termék a legjobb, bár vannak esetek, amikor nem véletlenül kerül többe egy adott termék, így nem mindegy, hogy mennyi ismeretanyagunk van a megvásárolni szándékozott termékekről.

Ne erőltesd a kutyádat az evésre, természetes jelenség az, hogy melegben nem mindig esznek sokat, az etetésnél igyekezz hűvös napszakot kiválasztani.

Amennyiben kérdésed van, írj ide: info@kutyafule.hu .