Avagy miért hal meg feleslegesen az elaltatások miatt a gyepmesteri telepeken a fekete kutya.

Talán hallottatok már az ún. fekete kutya szindrómáról, mely az angol „big black dog syndrome” kifejezésből került át nyelvünkbe.

Alapvetően ősi ösztöneink okolhatóak a fekete kutyáktól való félelmünkért.

Ha belegondolsz, valóban félelmetesebb küllemre egy fekete szőrű, sötét szemű kutya. Alapból azt tételezzük fel róla, hogy ez sokkal harapósabb, mint a világos szőrű társaik. Nem beszélve arról, hogy valóban van valami “ördögi”, sok sötét szőrű kutya tekintetében még akkor is, ha az a kutya egy igazi kezesbárány és végtelenül jóindulatú.

Az is tény, hogy erre az ősi félelmünkre még rájátszanak a filmekben, ahol többnyire sötét színűek a gonosz állatok, ezáltal még jobban kialakul és bevésődik a tudatalattinkba, hogy a sötét színű kutya veszélyesebb a többitől.

A saját tapasztalataim alapján is állíthatom, hogy semmivel sem rosszabbak, vadabbak a sötét szőrű kutyák, mint a világosabbak. Mindez jó lenne, ha ízlés kérdése lenne mindenkinél és nem az alaptalan félelemé.

Miért fontos ez a kérdéskör? Azért, mert akár tudatosan, akár tudat alatt, sokan félnek a fekete szőrű kutyáktól és emiatt nem viszik ki őket az állatmenhelyekről, vagy gyepmesteri telepekről. Márpedig ha nem viszik ki a kutyákat, akkor csak idő kérdése, hogy mikor altatják el őket úgy, hogy mindeközben sokuk kitűnő, szerető társa lehetne bárkinek.

Mégis mit tehetünk annak érdekében, hogy csökkentsük a tévhitet a fekete szőrű kutyákkal kapcsolatban?

Beszélgessetek olyanokkal, akikről tudjátok, hogy szeretnének örökbefogadni kutyát és vagy mutassátok meg neki ezt az írást, vagy óvatosan hívjátok fel arra a figyelmet, hogy felesleges félni a fekete kutyáktól, mert ugyanolyan jó társai lehetnek az embernek, mint bármilyen más színű kutya.

Ne vásárolj, inkább fogadj örökbe egy kutyát!